ER – Szerkesztőség

Felderítés tüzérséggel

2017. február 08. - szucslaszlo

Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szakadárok és az ukrán fegyveresek szembenállása abszurd drámába illő helyzeteket teremt. Donyeck közeli életkép TAMÁS PÁL írásában.

 avdeevka_ugyanekkor_ugyanitt.jpg

Járőröző ukrán harckocsik a lakótelepen Avgyejevkán    Fotók:echo.msk.ru

Manapság a nemzetközi ügyekben mindent Trumpra kenünk. Akkor is, ha az adott törtenet kapcsán bizonyítottan (még?) nem csinált semmit. Pár napja beszélt telefonon Putyinnal. Hogy miről is pontosan, senki kívülálló nem tudja, de bizonyosan szó esett Ukrajnáról is. Tavaly május óta keleten hivatalosan fegyverszünet van. Ki kellett volna vonni a nehézfegyvereket a közvetlen frontvonalról. Persze, egyik fél sem tartotta be azt, amit vállalt. Folyamatosan át-átlőnek egymáshoz, havonta meghal néhány ember. Van egy egyezmény, de ezt Porosenko elnökből nem is az oroszok, hanem a Nyugat verte ki (miután katonailag szétverték őket), ezt az ukrán parlamenti jobboldal nem akarja betartani, mert az a szakadároknak túl sokat adott volna. Tehát, vélelmezik a legnemzetibbek, egyszer majd csak jön az ellentámadás, és akkor ismét minden az övék lesz.

Az engesztelhetetlenek a horvát példáról álmodoznak. Ott volt szerb szakadár állam a horvát területeken, de néhány évvel később azok nem figyeltek, így sikerült nem csak legyőzni, hanem a területről el is üldözni őket. A leghadrafoghatóbb, elszánt, a fronton álló ukrán csapatok nem kormányalakulatok, nem regulárisok, hanem kemény nemzetiek önkéntes zaszlóaljai. Hogy egy csúnya háború idejéből maradt szót használjak, „pártszolgálatosok”. Őket nem lehet fegyelmezni, de közöttük több is az áldozat.
donyeck_zasadko_akna_31_1_2017.jpg

Ha a harcok miatt áramszünet van, az egész műszakot ki kell menteni a bányából

Sajátos a legutóbbi hétvége helyszíne. A környék zsúfolva iparvárosokkal, mint a Ruhr-vidék. Donyeck milliós város, a szakadárok központja, onnan hat kilométerre Avgyejevka, tulajdonképpen egy bolygóváros egy kokszolómű körül. A környéken mindenki bányász vagy kohász. A település a kijeviek kezén. Donyeckben, szemben egy nagy lakótelep és egy fontos, városnegyedeket öszekötő út. Ide rendszeresen lőnek az ukrán oldalról. Minden nagyon közel van. Az ipar közben dolgozik. A kokszolómű fűti, látja el forró vízzel, árammal Avgyejevkát is. Ha odaátról jól céloznak s a mű leáll, a város lakhatatlan. Mint most néhány napra. Ha az ukrán oldal talál el valamit Donyeckben, leall a legközelebbi „szakadár” bánya. Mint most. Kiment az áram, nem működött a ventilláció a föld alatt. Majdnem háromszáz embert, egy egész műszakot kellett kimenteni.

donyeck_katonasag_civileket_evakual_feb1_2017.jpg

Donyeck, evakuálják a lakókat a közelből tüzelő ukránok miatt

Mindehhez persze nem voltak elegendőek a kézifegyverek. Mindkét oldalon bevetettek tüzérséget, sorozatvetőket, nehézpáncélosokat. A cuccokat vegülis nem vitték sehova.

Nem akart senki sem most odacsapni. A szakadárok biztosan nem, mert moszkvai patrónusaik most kezdenek éppen az alkudozáshoz Trumppal. Az ukránok meg már régóta rettegnek, hogy a Nyugat otthagyja őket. Ezért hát mutatni szeretnék, hogy ők nem bábok, ez élő konfliktus, tessék komolyan venni. A szakadárok meg azt próbálgatják, felhördül-e Trump, ha ők most behúznának egyet a kijevi kormánynak. Ennél többet senki sem akart. Felderítő akcióról lehetett szó. Ezt hívják aktív felderítésnek. Persze, tüzérségi segédlettel.

avdeevka_levesosztas_feb1_2017.jpg

Ukrán katonák ételt osztanak a Donyeck közeli kisvárosban

A bejegyzés trackback címe:

https://erport.blog.hu/api/trackback/id/tr9712236968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kheiron 2017.02.09. 01:33:46

" A leghadrafoghatóbb, elszánt, a fronton álló ukrán csapatok nem kormányalakulatok, nem regulárisok, hanem kemény nemzetiek önkéntes zaszlóaljai."

Lószart "kemény nemzetiek", effektíve SS- és Hitlertetoválásos, horogkeresztes zászlókat lengető nácik. Egyszerűbb és tisztább lenne, ha nem maszatolnál.

E.Katolnai 2017.02.09. 01:49:36

Hogy lehet ezt a hülye megjelőlést használni az ukrajnai oroszokra, h "oroszbarát"? Ők eleve oroszok, akkor a saját fajtájuk a barát? A székely a magyarnak testvére és nem barátja, tehát az erdélyi magyarokra azt a kifejezést használni, h "magyarbarát" abszurd lenne. Ez miért nem igy van ez az oroszok esetében?
Val,szinű, h itt is egy szemétkedő libsi propagandával állunk szemben, minek lényege az orosz nemzet lejáratása.
A néger husszein, meg a szajha nuland jól hazavágták a primitiv ukránokat, akik most sokkalta ócskábban élnek, mint 10 évvel ezelőtt. Megérdemlik!

Opi87 2017.02.09. 06:13:06

@E.Katolnai: Nem minden ukrajnai orosz "oroszbarát". Vagyis inkább úgy mondom, hogy nem minden ukrainai orosz szereti a jelenlegi orosz vezetést. Ahogy találsz te ukránokat akik Putyint éltetik. Igaz olyan magyart is találsz.

Furcsa az élet ugye....

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2017.02.09. 06:20:16

Hát, azért ebben a bejegyzésben van egy elég nagy ferdítés!

Az önkéntes csapatokról egy az egyben írni teljesen fölösleges. Mariupolnál lévő un. "batallion" pár komolyabb eredményt is fel tud mutatni, míg Donyeck környékén legalább egy nagyon komoly (és nagyon megalázó) "bakit" tudnak felmutatni (amikor csak a reguláris csapatok "hátát" kellett volna biztosítani, de a lázadók bekerítési műveletének első jelére leléptek a katonásdit játszó nagyfiúk, ugye hőbörögni, hazafias jelszavakat ordibálni nem ugyan az, mint amikor igen jól felszerelt orosz csapatok támadnak, be is kerítették a támadó ukrán csapatokat)

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2017.02.09. 06:26:38

Pontosítok, Ilovajszk-nál történt a bekerítés.

bontottcsirke 2017.02.09. 06:33:40

Mámuska -pápuska. Jól áll ezeknek, mint Kolumbiaiaknak a nyakkendő.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.09. 07:43:06

@Opi87:

Kelet-Ukrajnában az ukrán nemzeriségűek zöme is oroszpárti.

Kard 2017.02.09. 08:03:23

@E.Katolnai: Talán a Putyin-barát jobb szó lenne rá, de mindenki így hívja őket.

Jakab.gipsz 2017.02.09. 08:59:04

Ideje lenne ezt a családi perpatvart abbahagyni, teljesen felesleges és értelmetlen ez a torzsalkodás.

Kard 2017.02.09. 23:29:52

@Jakab.gipsz: Ez politika. Putyin annak használja Ukrajnát aminek anno a kelet-európai országokat használta a szovjet vezetés. Védőfal. Azzal pedig, hogy permanens szegénységben tartja az országot a háború által idővel mindenki azt fogja gondolni bezzeg régebben minden jobb volt. Neki ez így ideális. Főleg, hogy az ukránok vannak olyan hülyék és pont azt teszik amit Putyin akar, azaz szépen előszedik a nacionalista kártyát.
süti beállítások módosítása