Rendbontás a román kultúra napján

2017. január 15. - szucslaszlo

E. FERENCZ JUDIT újságíró, a Román Televízió munkatársa írása.

 emin.jpg

Január 15. a román kultúra napja. Azt ugye mégsem írhatom, hogy január 15-én a Román Kultúra Napját ünnepeljük. Mert hát nem ünnepeljük (a marosvásárhelyi kétnyelvű felolvasómaraton az üdítő - nem kivétel, hanem sajnos ellenpélda). Mondjuk, én nem is nagyon szeretem az ilyen Napokat: soha nem tudom, mit is lehetne kezdeni velük. De azért ma azzal kezdtem, hogy elolvastam egy tanulmányt arról, hogy Mihai Eminescu tán mégsem január 15-én született. És ezzel le is tudtam volna a Napot, ha Parászka Boróka nem jelzi, hogy mégis, de tényleg, elvégre ott élek Bukarestben, mégis mit látok itt a román kultúra napján. Az ő kedvéért, de tényleg csak az ő kedvéért, még a tévét is bekapcsoltam. És megtudtam, hogy Eminescu Esthajnalcsillaga (más fordításban Esticsillag) bekerült a Rekordok Könyvébe. Ez betette az ajtót, nyeltem egy nagyot, és eldöntöttem, hogy nem a Román Kultúra Napjáról fogok írni. Hanem az összes többi napról (napomról), amelyet a román kultúrában is töltök.

Bizonyára nem sokan irigykednek rám a bukaresti létért. Erdélyi ismerőseim (románok is) szépen és szimbolikusan megsimogatják a fejemet: jaj, minő szerencsétlenség, hogy ott kell élned a Mitikák között, a Dâmbovița partján (ez hülyeség, legalább öt kilométernyi távolságra van), mert tudjuk, te más vagy, te nem vagy olyan. Pedig hát olyan vagyok. Itt születtem, a bukaresti Berceni (igen, a Bercsényi nevét viselő) lakónegyedben. El is mentem innen, ugye azok a nyolcvanas évek, amikor a magyar nyelvű oktatás (és általában a normalitás) épp szünetelt. Húsz év múltán vissza, s egyszercsak jött a megvilágosodás: én ebbe a kultúrába is beletartozom. Úgy beszélek, mint ők, tudom, kit hogyan kell megszólítani, alaposan ki tudom tátani a szájamat mindenféle hivatalban. Ismerős itt minden. Most már, nagyon hosszú idő után még az ortodoxiából is megértek ezt-azt: ez volt a legnehezebb. Akcentus nélkül (azaz az erdélyiek szerint bukarestiesen hadarva) beszélek. A könyvespolcaimon ugyanannyi a román nyelvű könyv, mint magyar – külön-külön sorokba rendezve (no, ez talán kielemezendő). Párhuzamosak a könyvsorok, akár a kultúrák. Lécek, csak lécek választják el őket egymástól. De rugalmasak. Meghajlanak, ki is púposodnak, és ellenállnak. Annak – hadd legyek már sikamlós –, hogy a könyvek érintkezzenek, hogy örömet szerezzenek egymásnak. Pedig vannak ott jócskán, akik – igen, akik – épp azt kiáltják, hogy átszöknének egy kicsit, de bár egy kicsit a túloldalra. És én, a szigorú szegregátor, ma, a Román Kultúra Napján, a román könyvek sirámait veszem figyelembe. Azt még nem döntöttem el, hogy meg is hallgatom-e őket vagy sem. Egyelőre csak jegyzékbe veszem. A rendbontók:

Emanuel Copilaș: Națiunea socialistă (politica identității în Epoca de Aur)

Octavian Soviany: Moartea lui Siegfried

Radu Cosașu: Viața ficțiunii după o revoluție

Cornel Ban: Dependență și dezvoltare

Radu Aldulescu: Istoria Regelui Gogoșar

Max Blecher: Întâmplări din irealitatea imediată

Ioan Groșan: O sută de ani de zile la Porțile Orientului

Panait Istrati: Kyra Kyralina

Mihail Sebastian: De două mii de ani

Mit tegyek hát velük?! Pontosan egy hét múlva ugyanis a Magyar Kultúra Napját üljük. Ott is lesz ám siránkozás.

A bejegyzés trackback címe:

https://erport.blog.hu/api/trackback/id/tr9612128229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.