Egy kis séta a Léda-lakig (2.)

2017. január 16. - szucslaszlo

Lapfogyatkozás ide, szüneteltetés oda, SZILÁGYI ALADÁR kora reggelenként továbbra is elsétál a redakcióba, s újabb kisebb sorozatában megosztja az olvasóval az útjába eső város- és kultúrtörténeti érdekességeket, ezúttal kis kitérővel a Lukács György utca felé.

 l2_fo_utca.jpg

 A napközben szinte mindig forgalmas, zajos Fő utca    Fotók: Szűcs László

A Sal Ferenc utcánál valamivel kurtább útvonalváltozat a redakcióba menet, a múlt századfordulón Lukács György nevét viselő (azelőtt Kőfaragó, azóta négyszer nevet változtatott) utca. Nem, nem a marxista filozófusról nevezték el. A mi Lukács Györgyünk az 1840-es években a Kossuth szerkesztette Pesti Hírlapba, mint jeles tollú publicista dolgozott huzamosan, és tudósított Várad-Olasziból. Majd 1861-ben Nagyvárad városa megválasztotta polgármesterévé, később országgyűlési képviselővé; 1865-ben Nagyvárad ismét őt küldte az országgyűlésbe. 1867-ben újból elvállalta a polgármesteri tisztséget, és azt 1875 október hónapjáig viselte, midőn Tisza Kálmán államtitkári teendőkkel bízta meg. Az ő utódja lett Sal Ferenc. Nos, ennek az utcának a szülötte, itt töltötte gyermek és ifjú korát a hét Holnapos költő egyike, Dutka Ákos. („Ady kérdezte sorsa éjjelén: / Lehet-e az ember, ember és magyar? / Feleltek ti bátor, szent fiúk / Lássuk: a Világ most vélünk mit akar? / Vagyunk egy szálig elszánt emberek, / Kiket tiporni tovább nem lehet, / Ha kell még én is veletek halok, / Ha engedtek Ti szent fiatalok.”)

l_utca.jpg

 A Lukács György utca, ahol hajdan a Kacsóh-kisasszonyok bicajoztak

Ez az utca arról is nevezetes volt 1900 táján – ha az emberfia akkoriban végigsétált rajta –, hogy nagy eséllyel találkozhatott a bűvös-bájos-kékharisnya Kacsóh-kisasszonyokkal, a zeneszerző Kacsóh Pongrác húgaival, akik a konzervatív polgárasszonyok megbotránkoztatására, velocipédre pattanva flangáltak fel s alá, tartottak szezonhoz illő divatbemutatót, párizsi szalonokból származó, jobbára sportos toalettjeikben…

l_korhaz.jpg

Kétszáz éve működik itt a Közkórház

Amennyiben a Lukács György utcát választom útvonalamnak a redakcióba menet, a Rákóczy-útra jutva, a Fő-utcára felfűzött téren a hosszan elhúzódó, 1806-ban épült Közkórházhoz érek. „Azon Ispotály az hosszas nyavalában sinlődözők, ügyefogyott és minden Segitség nélkül valók, a Bolondok és Veszettek számára létesített menedékhelynek rendeltetik” – áll a Bihar megye közgyűlése által kibocsátott alapító okiratban. A birtokomban van az ispotály 1808-as évre szóló pénzügyi elszámolása, melyből kiderül, hogy bevételi forrásai között bizonyos, a vármegyei hatóságok által kiszabott pénzbüntetések is az intézményt gazdagították. Az egyik tétel szerint özvegy Kazinczy Józsefné, Bossányi Zsuzsanna érsemjéni birtokos asszonytól inkasszáltak egy elég jelentős összeget. Hogy Kazinczy Ferenc édesanyja milyen kihágást követhetett el, az nem derül ki a dokumentumból…

l2_remenyik.jpg

Cégtáblák sokasága közt szerénykedik a Reményik utcatábla az ötvenes évek elején épült lakóépület díszkapuján

A kórház épülete követi a város főtcájának az állomás felé kanyarodó ívét. Mellette a vaspályának futó egyik sikátor – egy magyar szempontból némileg kedvező 1994-es utcanév-konjunkturának hála – Reményik Sándor nevét viseli. A borúlátás és a nemzetféltés Trianon utáni hivatott költőjének annyi „köze” van a városhoz, hogy számos testi-lelki sebére többször éppen itt, Nagyváradon keresett gyógyírt, kapott is valamelyest. És lutheránus poéta létére több alkalommal szállást, menedéket, a róla elnevezett utcával átellenben kezdődő Schlauch-kert felvégén húzódó Kanonok-sor egyik épületében: „Az ablakom, a Rendház ablaka / Napnyugat fele néz. / Magyarországra néz. / És alkonyatkor állok ablakomba, / És nézek ki, és nézek önmagamba, / Kalandoztatom tekintetemet / Nagyvárad tető-tengere felett / El egész a rónaság pereméig, / S gondolom: ez már így lesz véges-végig, / Hogy a nap arra megy le mindörökké. / És onnan nem kel fel már soha többé.” (Egyébként a Sclauch Lőrinc bíborosról elnevezett, a bazilikával és a püspöki palotával záruló park kerítéssel határolt, Fő utca felőli része ma Petőfi Sándor nevét viseli; a Petőfi, József Attila és Bethlen Gábor alakját megörökítő szobrok miatt, afféle „magyar pantheon, magyar szoborpark” lett belőle.)

l2_hubay.jpg

 Hubay Miklós drámaíró és a Palotai-lányok, Boris és Erzsi szülőháza

A Petőfi parkkal átellenben, a Fő utca 49. szám alatti kétszintes bérház szülötte Hubay Miklós drámaíró. A 2011-ben elhunyt Mester élete utolsó esztendeiben gyakran forgolódott szeretett szülővárosában, előbb színházi bemutatói miatt, majd amikor betöltötte a 90. életévét, Nagyvárad díszpolgárává avatták. Több alkalommal abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy kísérője lehettem. A szeme világát szinte teljesen elveszített Hubay egy árkus papírra, öklömnyi betűkkel, rövid köszönőbeszédet rajzolt az ünnepélyes alkalomra, amit a városháza dísztermében szándékozott felolvasni. Amikor érte mentem a szállására, arra kért, hogy kétszer lassan, tagoltan olvassam fel neki az általa írt szöveget, hogy betéve megtanulhassa azt. Jártunkban-keltünkben megmutatta azt a közeli házat, ahol született. Azt is elárulta, hogy egyszer földijével, Palotai Boris dráma- és regényíróval (Bacsó Péter filmrendező mamájával) összefutva tisztázták: a Palotai lányok, tehát az 1904-ben született Boris, illetve húga, az 1907-ben született Palotai Erzsi – aki később előadóművésszé cseperedett és műfordítóként is jeleskedett – ugyanebben a házban töltötte a gyermekkorát. Nem ismerhették egymást, hiszen Miklós mindössze egy esztendős lehetett, amikor a Palotai família 1919-ben – a román sereg bevonulásakor, tehát még Trianon megtörténte előtt – Kassára menekült. „A papánk, aki katonatiszt volt, ő erőltette a menekülést – idézte az írónő eltávozásuk történetét –. Ő a »román« Nagyváradról a »magyar« Kassára vitt bennünket. Cseberből vederbe, hiszen nem is sejthette, hogy egy éven belül, amikor Váradból Oradea, Kassából Kosice lesz… Mi, süldőlányok elég hamar feledtük Váradot, hiszen Kassán hamar belehabarodtunk a mindig elegáns Grosschmid fiúkba, én Sándorba, a húgom Gézába. Az előbbi Márai Sándorként, az utóbbi Radványi Gézaként híresült el a későbbiekben…”

Arra a házra a jövő esztendőben, Hubay Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából ildomos volna emléktáblát tenni!

l2_leda.jpg

A Léda-házként ismert ingatlan egykor a nagybácsi, Stern Márton tulajdona volt

Hogy a Fő utcának ez a szakasza mennyire irodalomtörténeti vonatkozásokkal van kibélelve, arra nézvést hadd említsek egyetlen színteret: a sétám címébe foglalt Léda-lakot. Az – egy 1930 táján megnyitott sikátor miatt csonkolt – U alakú villa, Brüll Adél anyai nagybátyjának, Stern Mártonnak volt a tulajdona. Léda családja 1902-ben költözött ebbe az előkertes, elegáns házba. Ő maga valahányszor hazajött Nagyváradra, mindig itt szállt meg. Ady megismerkedésük után többször levizitált benne. Miután 1903 őszén elhagyta Váradot, ügyes-bajos dolgai miatt vissza-visszatérve, gyakran meglátogatta Léda mamáját és húgait. Általában inkognitóban érkezett, s a közeli Európa-szállóban szállt meg, ahonnan kilépve, három perc múlva már csengethetett a villa kapuján. Ha azok a falak mesélni tudnának!… Számos Ady levél érkezett erre a címre, a címzett főleg Adélnak a költővel egyívású húga, Brüll Berta volt. Közte és Ady között bizalmas, baráti viszony alakult ki. Néhány Ady-kutató bizonyítottnak véli, hogy több is annál…

Íme, két Párizsba, Diósi Ödönéknek, küldött levél részlete:

Érmindszent, 1903. okt. 9.

Én végtelen hálával gondolok az én utolsó nagyváradi napjaim nemtőire, Bertuskára s az egész famíliára. Nagyságos Asszonyom esetleg emlékezni fog, hogy milyen elvekről és módusokról beszéltem. Ez elvek és módok szerint búcsúztam Nagyváradtól. Hidegen, nyugodtan és megközelíthetetlenül. (…) Hétfőn látogatást tettem Bertuskánál (őnála ti. elsősorban). Nagyon kedvesek voltak mind, még Stern Marciné is. Kedden ott vacsoráztam. Szerdán délelőtt a korzón találkoztam Bertuskával, később Sternékkel, együtt voltunk a Bazárban, este ők színházban voltak, s egypár percre a páholyukban voltam, itt búcsúztam, mert éjszaka utaztam. (…) Nagyságos Asszonyom, kedves mamája megengedte, sőt megkért, hogy ha majd nyolc-tíz nap múlva két napra, végleges elköltözésre visszatérek Nagyváradra, felkeressem őket.

Érmindszent, 1903. nov, 13.

Már igen panaszkodtunk újra Bertuskával együtt a párisiakra. Mert Bertuska és én szinte heroikus levélírók vagyunk. Különösen sokat írogattunk egymásnak mostanában. Nagyon összeveszekedtünk tudniillik, s miután kikerestük s megvéreztük egymás lelkében a legszenzibilisebb részt is, kölcsönös bocsánatkéréssel elintéződött az affér, melyet nagyon szégyenlek, s egyébként pompás és sikeres antineuraszténikus kúrám egy kis kiszabadult csődjének tartok. Újabb leveleinkben egy nagyváradi inkognitó látogatásom eshetőségeiről esik sok szó, de éppen tegnapelőtt vetettem föl azt az ideát is egy levelemben, hogy együtt menjünk ki Párisba.

 

Részlet egy Brüll Bertának, Váradra írt leveléből:

Érmindszent, 1903. november 27.

A könnyek asszonya óta tegnap először írtam verset. Hosszú vers, talán a Jövendőnek küldöm. Ez a címe: Elűzött a földem. A vers végét ideírom kuriózumképpen magának: „Kalásztalan, bús lelkem indult, / Elhalt a ködharangok hangja s a zene / S én szálltam az álom-lányok csapatával / A város fele.(…)” Isten vele, Bertuska. Az én istenem tudniillik, mely az erős hit önmagunkban s az életben, s mely isten olyan nagyon-nagyon sűrűen elmaradozgat mitőlünk. Csókolja a kezét szeretettel, híve Ady. Péntek este.

Végül egy Nagyváradról Nagyváradra, az Európa szállóból Stern Márton közeli házába küldönccel eljutatott levél:

Brüll Sámuelnénak

Nagyvárad, 1903. dec. 9.

Nagyságos Asszonyom, már régen, otthon akartam szeretetre méltó fölhatalmazásával élve néhány sort írni az én ördögszigetemről, de nem mertem sem tolakodónak látszani egyfelől, sem pontosan nem tudtam fixírozni az időt, amikor egyszersmind bejelenthetem tiszteletteljes látogatásomat. Tegnap hirtelen kellett elhatároznom magam utazásra, az éjjel érkeztem Nagyváradra, s most négy fal közé zárkózva nagyon kérem s várom kegyes üzenetét: nem leszek-e s mikor nem leszek látogatásommal alkalmatlan. Nagyságos asszonyom kezeit csókolja: Ady Endre.

 

l2_europa.jpg

Az egykori Európa szálló, ahol Ady több alkalommal megszállt, közvetlenül Tabéry Géza szülőháza mellett, s pár lépésnyire a Léda-háztól

És íme, még egy el- és megkerülhetetlen emlékhely: az Európa szálló és a Léda-lak között, az utóbbitól két házszámnyira áll a Tabéry-porta. Az idő tájt, amikor a Váradot elhagyott, Váradról megszökött Ady Párizsba készülődött Brüll Adél nyomában, és esténként át-átsurrant Bertához és a Mamához, mindig elhaladt a ház előtt, ahol Tabéry Géza (született 1890-ben) élt kiskamaszként. Az a Tabéry, aki a Nagy Háborút túlélő fiatal íróként 1919-20-ban lapjaival elsőként keltette életre a román megszállás alatt az erdélyi magyar irodalmat. Az a Tabéry, aki az 1955-ben létrehozott Ady múzeum megálmodója és első őre lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://erport.blog.hu/api/trackback/id/tr4212129621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.