Néhány mondat a Coldea-ügyről

2017. január 18. - szucslaszlo

Színfalak mögötti harc dúl a Román Hírszerző Szolgálat körül, a szociáldemokraták kormányra kerülése után úgy tűnik Klaus Iohannis a titkosszolgálatok frontján erősíti állásait. Félelem, vagy lojalitás a hírszerzés kötelékén belül, nehezen követhető washingtoni befolyás, luxusnyaralások, és politikai érdekharcok. SZŐCS LEVENTE foglalja össze azt, ami a hivatalos közleményekből illetve a magyar nyelvű tudósításokból kimaradt.

 coldea.jpg

Florian Coldea háromcsillagos tábornok (egyenruhában). Másképpen értelmezett visszalépés   Fotó: republica.ro

„Lemondott a Román Hírszerző Szolgálat operatív vezetője.” Az idézett mondat ebben, vagy hasonló formában, több médiumban is megjelent. Holott a valóságban az történt, hogy Florian Coldeát menesztették.

Először Verestóy Attila szólta el magát a parlament folyosóján kedden délután. Röviddel később napvilágot látott a SRI közleménye, és ezzel hivatalossá vált, hogy Sebastian Ghiță leleplezései véget vetettek Florian Coldea tábornagy karrierjének.

 

Ghiţă vádjai

A Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben 2012-ben megválasztott Ghiţă a parlamenti mandátuma megszűnésével, decemberben 19-én elhagyta Romániát. Azóta naponta jelennek meg videóüzenetei a tulajdonában lévő Romania TV hírtelevízió esti műsorában. Ezekben lényegében azt állítja, hogy a román politikát a legmagasabb szinten Washingtonból irányítják a SRI és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) révén. Legsúlyosabb vádja az, hogy Florian Coldea, Laura Codruta Kövesivel, a DNA-t vezető főügyésszel légből kapott, legyártott bizonyítékok alapján indít eljárást vezető politikusok, a „rendszer ellenségei” ellen.

 

A SRI közleményét olvasva nem véletlen, hogy a portálok Coldea lemondásáról írtak, a magyar hírforrások pedig – mivel nem idézhették egyszerűen a közleményt, le kellett fordítaniuk azt – egyéb hibát is ejtettek. 

De előbb fontos pontosítani, hogy Coldeát nem közvetlen felettese, a SRI polgári igazgatója menesztette, hanem az államfő. Eduard Hellvig csupán javasolta: 1. Coldea felmentését a SRI igazgatóhelyettesi tisztségéből, és 2. tartalékállományba helyezését. Klaus Iohannis mindkét felterjesztést jóváhagyta, ennek megfelelően két elnöki rendeletet bocsátott ki.

A SRI közleménye először is utal arra a fegyelmi bizottságra, amelynek elvileg azt kellett kiderítenie, hogy Coldea valóban együtt nyaralt-e Sebastian Ghiță-val egzotikus helyeken, a volt szocdem képviselő költségén. Egyéb vádak is megfogalmazódtak, mint fentebb utaltam rá, de ezek vezettek Coldea felfüggesztéséhez és a belső vizsgálathoz.

Talán már soha nem fogjuk megtudni, hogy mire jutott a bizottság, a SRI közleménye csupán annyit említ, hogy a testület nem talált bizonyítékokat a törvények vagy a szolgálati szabályzat megsértésére, ezért a testület javasolja Coldea tisztségébe való visszahelyezését. Ne felejtsük el: Coldeát felfüggesztették ugyan, de a fegyelmit mégiscsak a beosztottjai folytatták le, akik óvatosságból vagy – miért ne? – lojalitásból ragaszkodtak a főnökükhöz.

Csakhogy Florian Coldea – a közlemény szerint a „katonabecsület” által hajtva, és hogy ne érje szó a ház elejét, tekintve az ügyet övező közfigyelmet – felajánlja lemondását, és kéri a „rendelkezésre állási állományba helyezését”. Magyarán felajánlja, hogy a háttérbe vonul, amíg a botrány lelohad. Hellvig erre azt mondja, hogy „nem, barátom, te csak szépen hazamész”. Ezt jelenti a tartalékállományba helyezés – ebben a kontextusban, Coldea „ajánlatát” tekintve pedig különösen.

Nem tudjuk, hogy mi vezetett ehhez a döntéshez. Meglehet, hogy a közvélemény állításaival ellentétben mégis vannak törvénytelenségre utaló bizonyítékok. De akkor miért javasolta volna a fegyelmi bizottság Coldea visszahelyezését a tisztségébe? Hiszen ez gyakorlatilag bűncselekmények elfedését jelentené, ami ugyancsak bűncselekménynek minősül. Egy másik magyarázat az lehet, hogy a Hellvig–Iohannis párosnak kapóra jött a botrány, hogy leváltsa az előző államfő által kinevezett vezetőt, és saját bizalmi emberét bízza meg a SRI operatív irányításával. 

Erre utal a közleményben az a mondat, amely szerint a fegyelmi bizottság javasolta Coldea visszahelyezését a tisztségébe. Pusztán kommunikációs szempontból ez nemcsak fölösleges, hanem egyenesen káros is, tehát más oka lehet, hogy oda került.

Több értelmezés lehetséges. Üzenheti például azt, hogy Eduard Hellvig a szolgálat tényleges vezetője, hiszen lám, megengedi magának, hogy egy ilyen fontos kérdésben átlépjen a fegyelmi bizottság, vagyis a titkosszolgák ajánlásán. Ennek viszont csak akkor van értelme, ha az üzenet szándékos. Ebben az esetben pedig felmerül, hogy ki vagy milyen körök kérdőjelezték meg az igazgató autoritását, kinek vagy kiknek kell üzenni.

Egy másik lehetőség az, hogy a titkosszolgák kardoskodtak valamilyen okból a következtetésük és az ajánlásuk nyilvánosságra kerülése mellett, és Hellvig nem tudta ezt megakadályozni. Például mert értésére adták, hogy úgyis kiszivárog a dolog. Ebben az esetben az a kérdés, hogy kinek fontos tudnia, hogy az igazgató és a beosztottjai között ellentétek feszülnek.

Egy biztos: egy ilyen közleménybe nem kerül be véletlenül egyetlen szó sem, nemhogy egy egész mondat. Amiként az is biztos, hogy az utóbbi változat olyan feszültségeket sejtet a SRI „katonai szárnya” és Hellvig – lényegében Iohannis – között, amelyeknek még látni fogjuk a jeleit, ha előbb nem, a 2019-es elnökválasztás környékén.

A bejegyzés trackback címe:

https://erport.blog.hu/api/trackback/id/tr4112135065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.