Westworld – Istent játszók kalandparkja

2017. január 20. - tasap

Az HBO új, sci-fit, fantasyt és westernt ötvöző sorozata 2016 decemberének egyik nagy dobása volt. Az utópisztikus kalandparkban zajló események, a történet csavarjai, amelyek óraműpontosággal kapcsolódnak egymásba, minden sorozatrajongót levettek a lábáról. SARÁNY ORSOLYA filmajánlója.

 anthony-hopkins-jeffrey-wright.jpg


Az HBO a Trónok harca sorozatával is magasra tette a mércét, ám a 2016. októberében kiadott Westworld sorozata messze túlszárnyalja az előbbit karakterekben, a felvetett témákban, ahogy a sorozat elkészítésén munkálkodók neve is sokkal jobban cseng, mint a westerosi eseményeket bemutató fantasy sorozaté.

Vegyük csak a stábot, amely a Westworld mögött áll. A Nolan név szinte már emblematikus a filmszakmában, ám nemcsak Christopher Nolan rendezőé kell ismerősen csengjen. A sorozat írója és néhány részének rendezője Christopher öccse, Jonathan Nolan, aki ott ült bátyja mellett a DC Batman-filmek és a Memento megalkotásánál, de közreműködött az Interstellar és a The Prestige munkafolyamatában is. A Westworld-ot feleségével, Lisa Joyjal kettesben írták, eddig összesen 20 részt fejeztek be. Jonathan Nolan mellé került J.J. Abrams producer is, aki mostanában az új Star Wars filmek producere is volt.


A rendező és producer mellett olyan nevek adnak rangot a sorozatnak, mint Evan Rachel Wood, az események kulcsszereplője, aki a folyamatok beindítóját alakítja; Ed Harris, akiről a záró epizódig nem tudjuk, hogy kicsoda, és miért próbálja meg belülről összedönteni a Westworldot; vagy az Oscar-díjas Anthony Hopkins, aki Istent játszik: ő a Westworld világának egyik megálmodója, megalkotója és igazgatója is a sorozatban. 

 
A sorozat Michael Crichton azonos címmel futott 1973-as filmjének adaptációja. A filmben és a sorozatban is létrehoztak egy olyan kalandparkot, amelyben tökéletes emberszerű robotok, host-ok a főszereplők, ami a felső tízezer új játszótere lett, jó pénzért ellátogatnak a western világot bemutató parkba cowboyosdit játszani, kincsvadászatra mehetnek, banditákra vadászhatnak, vagy könnyűvérű robotnőkkel enyeleghetnek, mindenféle kellemetlen következmények nélkül. A parkban mindenki kiélheti legsötétebb vágyait, valóra válthatja legmocskosabb fantáziát.

A robotok, host-ok semmire nem emlékeznek, ha meghalnak, egyszerűen megjavítják őket, és visszahelyezik eredeti helyükre, történetszálukba, mintha mi sem történt volna velük az előző napon, ugyanazt a napot, történetet élik meg, heteken vagy akár éveken keresztül.


A western világot a Delos cég működteti, az ott dolgozó emberek írják meg a történetszálakat, alkotják meg a host-okat, hozzák létre a világ legjobb western tematikus parkját. A Delos által vezényelt világ hatalmas, több napi járásra találhatóak egymástól a különböző városok, helyszínek, ám minden csak díszlet, és mindent aprólékosan, teljes kontroll alatt dolgoztak ki a cég munkatársai, élükön az Anthony Hopkins által megformált, Dr. Forddal és társával, Bernarddal, akit Jeffrey Wright alakít.

 
A sorozat cselekménye kiszámítható (nem ez a legjobb szó ide), a host-ok kezdenek öntudatra ébredni, ám a sorozat erénye ennek a témának a körüljárásában rejlik. Egy idő után már nem lehet eldönteni, hogy ki host és ki valódi szereplő, s a robotok öntudata magától alakul ki, vagy ezt a folyamatot is beléjük programozták? Vajon tényleg a fájdalomra épülő emlékezés az, aminek köszönhetően kialakulhat az öntudat és a személyiség? Szükség van-e az emberekre, ha az általuk létrehozott lények már képesek szinte mindarra, amire alkotóik, sőt, host-ok vesznek részt további host-ok létrehozásában?

Westworld - magyar szinkronos előzetes 1. évad (TV-sorozat)

 
Három jól elkülöníthető idősík van: a park megalkotása előtti időszak, a jelen, illetve egy történetszál, ami a kettő között fut. A fő cselekményszál Dolores, a legrégebbi host öntudatra ébredése, ezt kísérhetjük végig két, párhuzamos történetben, amelyek különböző időben zajlanak. Viszont azt nem lehet tudni, hogy igazából hány alkalommal járta végig a főszereplő az öntudat felé vezető utat, hisz képtelen a normális emlékezésre, vagy emlékfelidézésre.

Ennek köszönhetően tér és idő sok alkalommal jelentéktelenné válik, hangsúlyozva a kérdéséket, amelyeket a sorozat feltesz. Hogyan alakul ki a tudat, személyiség, szabad-e az embernek istent játszani, avagy milyen igazából az ember: lehet-e isten következmények nélkül, vagy csak ösztönlények vagyunk, akiknek az igazi, állati oldala a parkban bontakozik ki, netán olyanok vagyunk, mint a host-ok, akik hiszik, van céljuk, történetük, személyiségük, viszont igazából egy nagy gépezet előre beprogramozott részei.

A bejegyzés trackback címe:

https://erport.blog.hu/api/trackback/id/tr8112140753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.