Hidak a kultúra és a politika között

2017. január 23. - szucslaszlo

A román és magyar kultúra egymást egy héttel követő napjai alkalmából tettünk fel kérdéseket erdélyi magyar politikusoknak a témával kapcsolatban. BIRÓ ROZÁLIA képviselő válaszait SZILÁGYI ALADÁR összegezte.

 biro_rozalia_003.jpg

Biró Rozália, az SZKT elnöke, képviselő  Fotók: Szűcs László

 

Mit és milyen gyakran olvas? Hányszor érezte úgy politikusként, hogy „mindjárt egy könyvért nyúl”, illetve közéleti-politikai vitákban előfordul-e, hogy felolvas, idéz vagy hivatkozik?

Napi rendszerességgel olvasok, általában este vagy éjszaka kerül erre sor, amennyiben nem híranyagról beszélünk, hanem regényről vagy ismeretterjesztő könyvekről. Jobbára a munkámhoz kapcsolódó, kevésbé szépirodalmi jellegű szövegeket olvasok. Ami mostanában a kezembe került, az egy német újságíró könyve, aki egy ISIS táborban töltött egy hetet, az a címe, hogy Inside ISIS, illetve Frei Tamásnak a Bankár című kötete. És mivel a nőszervezeti munkámhoz hozzá tartozik, hogy vállalkozó nőket szeretnék összegyűjteni, ezért Vida Áginak a köteteit, mint például a Gazdagmami születik címűt forgattam. Napközben nyilván azt, ami hír és aktualitás a közéletben.

Igen, gyakran van úgy, hogy „mindjárt egy könyvért nyúlok”. Szokásom, hogy amikor nyilvános beszédet vagy előadást tartok, az esetek többségében idézek valakitől, esetleg hivatkozom valakire. Szinte nem is írok hivatalos levelet anélkül, hogy ne olyan idézettel kezdjem, ami a levél mondandójához kapcsolódik.

Milyennek látja (román és magyar) politikustársai olvasottságát? Szoktak-e például könyvekről, irodalomról beszélgetni? Életszerű-e hogy egy SZKT szünetében például valaki ajánl egy könyvet, esetleg friss színházi (zenei stb.) élményéről számol be?

Politikustársaim is – a szakterületük miatt – a mindennapi történésekbe gyökereznek az olvasottságukat illetően. Magamból is kiindulva mondom, alig van idő arra, hogy szépirodalomhoz, és ezen belül akár kortárs irodalomhoz hozzá tudjunk nyúlni, hiszen annyi információ van, amire naprakészen kell tudnunk válaszolni, hogy az olvasásra fordítható időnk zömét a közéletben és a politikában történteknek az elolvasása, elemzése emészti fel. Igen, szoktunk könyvekről beszélgetni, de ezek inkább szakkiadványok vagy szintén a közélethez, a politikához kötődő írások. Az SZKT ülése félévenként vagy negyedévenként adódó alkalom, ahol az ország minden területéről összesereglenek a képviselők, ritkán esik szó egy-egy zenei élményről vagy egy könyvről. Viszont a kérdésről az jutott eszembe, nagyon hasznos lenne, ha az SZKT ülései alkalmával – amelyek általában egy eléggé tágas előtérrel rendelkező színtéren zajlanak – könyvstandok lennének, hiszen az ülés előtt, a szünetben, az ülés után is, úgy vélem, egy-egy kollegám szívesen beletekintene egy-egy kiadványba, akár vásárolna is könyveket.

Tapasztalatai szerint, hogyan viszonyulnak a kortárs erdélyi magyar irodalmi-művészeti élet szereplői a politikusokhoz? Szoktak-e beszélgetni, találkozni?

A tapasztalatom az, hogy kissé párhuzamos, egymástól elkülönülő világban élünk. A két világ közötti hidakat azok a rendezvények jelentik, amikor irodalmi vagy művészeti alkalmakat tartanak, és azokra politikus meghívottak is érkeznek, vagy pedig olyan közéleti rendezvények, ahol az irodalmi-művészeti élet jeles képviselői is jelen vannak. Van egyfajta közös nevező keresés, bár ennél hangsúlyosabban volna szükség közös gondolatok megfogalmazására, egymáshoz közeledő álláspontok kialakítására. Ilyenkor néha kötetlen beszélgetés alakul ki, talán ezek a találkozók tudnak egyfajta kötődést jelenteni a két világ között.

Milyen kulturális-irodalmi lapokat (internetes tartalmakat) olvas rendszeresen?

Én magam az eirodalom.ro portált szoktam böngészni és olvasni, nyomtatott kulturális lapokba is bele-bele lapozok, míg az olyan felületeket, mint a Transindex, a Maszol, az Erdon, vagy Erdély.ma, napi rendszerességgel használom.

biro_rozalia_007.jpgMilyennek látja az RMDSZ kulturális stratégiáját? Melyek a pozitívumok, melyek a mulasztások, a lehetőségek, hol van szükség korrekcióra?

AZ RMDSZ kulturális stratégiáját egy a kultúra fölé ernyőszerűen teregetett keretnek látom. Kezdve azzal, hogy az állami igazgatású kulturális intézmények működtetését kiemelt célkitűzésként kezeljük, folytatva azzal, hogy úgy az épített, mint a szellemi kulturális örökség védelmére hangsúlyt fektetünk. Jelen van az a törekvés, hogy egy erdélyi magyar fejlesztési alapot hozzunk létre, amelyet a kulturális örökségvédelem és a vállalkozók által létrehozott alapból valósítanánk meg – mindez azt jelzi, hogy a stratégiánk magába foglalja az örökségvédelemre méltó értékek tudatosítását is. Fejlesztési alap biztosítása nélkül nem tudunk kultúránkat szolgáló jövőt építeni. Az alkotói ösztöndíjak is a kortárs kultúra támogatását jelentik, az Erdélyi Kortárs Kultúráért díjnak a létrehozása is azt húzza alá, hogy a stratégiánk hangsúlyosan tekint a jövőbe úgy, hogy közvetíti és tudatosítja az örökség fontosságát. Bár nem túl nyomatékosan, de mégis ott van a stratégiában az is, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a helyi közösségek lehetőségeire. Azokra, amelyek a közösségi értékrend alapján léteznek, amelyek a kultúrát támogató önkormányzatok lehetőségei. Hogy hol lenne szükség korrekcióra? Minden közösség, a kisközösségtől a régióig, a saját szükségeinek, lehetőségeinek függvényében alakítsa ki a stratégia részéleteit, a maga akciótervét.

Miként értékeli a román(iai) kulturális intézmények, kiadók helyzetét?

Amennyiben magyar kulturális intézményekről és kiadókról beszélünk, akkor azt kell mondanom, hogy nemzeti kisebbségként próbálunk olyan érdekképviseletet megvalósítani, ami lehetővé teheti ezeknek a kulturális intézményeknek és kiadóknak a működtetését. Bizony, több nehézséggel küszködünk, mint a többség. Viszont az elmúlt 26 év eredményeként vannak önálló intézményeink, amelyek saját költségvetéssel működnek. Az egyéb területekre is igaz, hogy a költségvetés kevés. Ez különösen érvényes a kultúra esetében, hiszen olyan változatos, sokrétű, sokszínű lehet a kulturális intézményeink élete, hogy ez a kérdés prioritásként kezelendő annak érdekében, hogy a kulturális intézményeink, kiadóink megfelelhessenek a közösség változó igényeinek.

Olvas-e román kortárs irodalmat, lát-e román színházi előadásokat, ha igen, mit? 

Időnként az observatorcultural.ro portált szoktam böngészni. Legutóbb Lucian Boia néhány könyvét olvastam, s amit feltétlenül el szeretnék olvasni, az Norman Manea Odú című könyve, hiszen őt a Romániai Írók Szövetsége Nobel-díjra ajánlotta. Utoljára románul a Hegedűs a háztetőn című előadást láttam a nagyváradi Iosif Vulcan Társulattól. Magyar előadásokra is, koncertekre is ritkán jutok el, bár gyerekkoromban zeneiskolás voltam.

Ön szerint előny vagy hátrány, hogy egy hét választja csak el a román és a magyar kultúra napját?

Amikor a Magyar Kultúra Napjának közelébe érünk, mindig eszembe jut, hogy egy magyar ember – Tóth István nagyváradi fotóművész – volt az, aki az akkori kulturális miniszternek, Kelemen Hunornak javasolta: a Román Kultúra Napja Eminescu nevéhez kötődjön. Így lett január tizenötödike a Román Kultúra Napja. Az, hogy közel vannak egymáshoz, egy lehetőség. Tény, hogy együtt élünk, elvárható az is, hogy egymás kultúráját ismerjük és tiszteljük.

A bejegyzés trackback címe:

https://erport.blog.hu/api/trackback/id/tr5212148557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.