A PISA-sokk terápiája

2017. január 24. - szucslaszlo

Románia fejlődik, Magyarország és Szlovákia lemarad a legutóbbi PISA-teszt adatai szerint, de a teljes közép-európai térség messze áll még attól, hogy megértse mit jelent a hatékony oktatáspolitika. Dönteni kell arról: gyermekmegőrzésre, idomításra használja-e az iskola a gyerekeket, vagy lesz elég politikai akarat a fejlesztésre, a hibák kiküszöbölésére. PAPP Z. ATTILA szociológussal, a MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársával beszélgettünk a nagy iskolák előnyeiről, a rendszeren belüli méltányosságról, az erdélyi magyar kisebbségi oktatás és a PISA-felmérés összefüggéseiről. PARÁSZKA BORÓKA interjúja.

 papp-z-attila-foto-kozma-istvan-500x334.jpg

      Dr. Papp Z. Attila szociológus

 

Meglehetős megdöbbenést váltottak ki a tavaly év végén közzétett PISA-teszt eredmények. Mit mondanak el ezek a számok konkrétan a tanügyi rendszerek működéséről?

A PISA-felmérés (Programme for International Student Assessment, azaz a nemzetközi tanulói teljesítménymérés) a fejlett országok, az úgynevezett OECD országok saját programjaként indult, és végül kiterjedt a világ többi részére – az úgynevezett partnerországokra is. Románia Magyarországhoz hasonlóan a kezdetektől, 2000 óta vesz részt (igaz, 2003-ban kimaradt). A felméréseket háromévente ismétlik, célcsoportjuk a 15 évesek – függetlenül attól, milyen típusú képzésbe járnak. A módszertan időnként némiképp változik, de az idősoros adatok összehasonlíthatóak. Azt viszont kevesen tudják, hogy azok az eredmények, amelyeket a közvélemény végül megismer, nagyon bonyolult statisztikai számítások alapján születnek. Az eredmény, amit publikálnak egy pontszám: egy-egy országhoz egy vagy több pontszámot szoktak rendelni, amelyet több háttéradat határoz meg. Három nagyobb, úgynevezett kompetencia területet mérnek: a szövegértést, a matematikai és a természettudományi tudást vizsgálják. A háromévente ismétlődő tesztekbe mindig „becsempésznek” valami újabb területet is, mondjuk a digitális kompetenciákat, vagy az úgynevezett problémamegoldó képességek mérését. Mindegyik mérésnek van kiemelt területe, ezt részletesebben vizsgálják. A 2015-ös vizsgálatnál a természettudományi ismeretekre irányult a figyelem. Kompetencián a felmérés az „alkalmazott”, vagyis a mindennapok során használható tudást érti. Nem lexikális tudást ellenőriznek, hanem azt, hogy az iskolában tanultakat a diákok hogyan tudják életszerű helyzetben alkalmazni. Értik-e például a diákok egy áru vagy termék leírását, vagy tudják-e követni a mindennapokban, például egy reklámban látható grafikonokat, ábrákat?

Mit mutatnak a PISA-teszt pontszámai?

Ezek az értékek egy hat vagy hét szintből álló skálán jelennek meg. A nagyon alacsonyan teljesítők a kettes szintet el nem érők, őket szokták funkcionális analfabétáknak nevezni, ami azt jelenti, egy szöveget ugyan el tudnak olvasni, de nem biztos, hogy értik a leírtakat. A hat-hetes szintet elérők a kiválók. A pontszámoknak belső szórása van, nem mindegy, hogy milyen tartományban, milyen értékhatárokon belül mozognak a pontok. Külön vizsgálják az alsó-, illetve felső szinten teljesítők százalékarányát. Az OECD átlag a felső tartományban 2015-ben 15 százalék volt, Romániában a kiválóan teljesítők aránya csak 4 százalék volt. Ha tehát egy ország teljesítményét vizsgáljuk, akkor ezeket mind figyelembe kell venni. Romániában van elmozdulás: míg 2000-ben és 2006-ban a diákok mintegy 40 százaléka a 2 szint alatt teljesített, most ez az arány „csak” 28 százalék.

A felmérések lényege, hogy a vizsgálatok eredményeit elemzik, és az eredményeket – szerencsés esetben – figyelembe veszik az oktatásfejlesztés során, az oktatáspolitikában. Mondhatjuk azt, hogy a román rendszer „halad”, „javul”?

Igen, egyértelműen kijelenthető. A 2015. évi mérés legelső (2016 decemberében megjelent) jelentésében is az szerepel, hogy Románia 2006-hoz képest a természettudományok terén elmozdult. Ismerve a többi adatot is, elmondható, hogy minden területen van haladás. Miközben a magyar rendszer, vagy a szlovák oktatási rendszer 2009 után csökkenő pályára állt. Igaz, ezek az országok még mindig szignifikánsan jobban teljesítenek, mint a román rendszer diákjai.
tablazat-1.jpg

A PISA-adatok változásai Romániában 2006 és 2015 között

 

Tudjuk konkrétan, hogy mi alapozta meg ezt az előrelépést?

Arról, hogy miért változtak az értékek, nem olvastam elemzést. Egy-két magyarázatot természetesen meg lehet kockáztatni: a tesztet, mint műfajt „megtanulták” Romániában. Az iskolák akár tudatosan is felkészülhetnek ezekre. Sokat változott továbbá a felmérések rendszere a kétezres években, gondolok itt az úgynevezett „kis érettségi” működésére. A román tanügyminisztérium honlapján megjelentek a külön, brosúraszerű kiadványok, amelyekkel bizonyos iskolák PISA-teszt felkészülését segítették. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy csalás történt, ne értsük félre. Mondjuk úgy: valamit fejlődött az úgynevezett „tesztkultúra”. Valószínű a tantervekben történő elmozdulások is kis mértékben hozzájárulhattak az alkalmazott tudás erősödéséhez, noha tudjuk, az iskola továbbra is nagyra értékeli a lexikális tudást, a „magolást”. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az elmozdulás ellenére Románia, az európai országokon belül az utolsók között van. Moldovánál, Albániánál jobban teljesít – Bulgáriánál már nem mindig.

Kívülről nézve, az utóbbi másfél évtized legfontosabb tanügyi kezdeményezései Romániában a következők voltak: az iskolaelhagyás elleni intézkedések (vagy arra tett kísérlet), a tudásszint mérésének átütemezése (ma már második osztályban is van országos felmérés), és láthatólag igyekszik a tanügy rugalmasabbá tenni a tanrendet. Összekapcsolódnak a diszciplínák és „nyitottabbá” válik a képzés a különböző iskolán kívüli képzési formák, szereplők számára is (erről szól felemás sikerrel az iskola másként program).

Ezek mind olyan tényezők, amelyek általában a sikeres oktatási rendszerek jellemzői. Megjelent a legutóbbi PISA-mérésről szóló második jelentés is, amely kifejezetten a sikeres oktatás jellemzőit próbálja a kapott adatok alapján leírni-értelmezni. Nagyon markáns terület a „méltányosság” kérdése, hogyan kezelik egy adott rendszeren belül a hátrányos helyzetű diákokat. Minél inkább érvényesül a szegregáció, annál inkább romlik a teljes rendszer teljesítménye. Romániában talán nem annyira jelentős probléma ez, mint Magyarországon. A PISA adatok azt mutatják, minél hamarabb lehet választani az oktatási intézmények között, annál rosszabb a rendszer teljesítménye. Magyarországon ez már ötödikben lehetséges, itt ugyanis már ekkor elkezdhető a gimnáziumi képzés (ez mást jelent, mint Romániában). A nyolc- és hatéves gimnázium azok számára, akik ide bekerülnek talán előnyös, rendszerszinten azonban az iskolai teljesítőképesség ellenében hat. Ugyanez a jelentés tér ki az iskola méretének a jelentőségére. Minél nagyobb egy iskola – az adatok szerint – annál jobbak az ott elért eredmények. Ez érdekes, mert elvileg egy kisebb iskolában több idő-figyelem juthatna az ott tanuló diákok képzésére.

Ez valóban az iskola méretétől függ, vagy attól, hogy a városi (nagy) iskolák eleve hátrányba hozzák a vidéki (kis) iskolákat?

Egyértelműen meghatározó ez is. A PISA-teszt eredményei alapján, de mondjuk a romániai kisérettségi eredményei is azt mutatják, hogy hasonló tendencia érvényesült: minél kisebb egy település, annál rosszabban teljesítenek az ott tanulók. De az is döntő, hogy a nagy intézmények nagyobb erőforrásokkal rendelkeznek, és annál könnyebben tudnak ezekkel a forrásokkal gazdálkodni. Kis településen, kis iskolákon belül óhatatlanul is kevesebb erőforrás áll rendelkezésre.

Hogyan „használjuk” a PISA-eredményeket?

Mindig azt szoktam mondani, nem az eredmények önmagukban jelentenek gondot, hanem az, hogy a felmérés után foglalkozunk-e ezekkel? Mivel ez az OECD saját projektje, ezért ez kifejezetten fejlesztés alapú mérést jelent. Vagyis az a hit hatja át ezeket a méréseket, hogy az eredményeket tényleg használni fogják az oktatáspolitikában, azaz a fejlesztés tényalapú (evidence-based). Itt kezdődnek az országonkénti eltérő történetek: hol, mennyire számítanak referenciának ezek az adatok, hogyan viszonyul hozzá az oktatáspolitika vagy általában a döntéshozók? Mennyire hasznosíthatóak helyi szinten? Ismerősek azok a PISA-kritikák, amelyek szerint a nemzetközi mérések nem elég pontosak a helyi viszonyokra vonatkozóan, van, aki azt mondja, rosszak a fordítások, vagy – és ez a legérdekesebb – „a PISA nem azt méri, amit tanítunk”. Ez utóbbi kapcsán csak annyit lehet mondani, ha az iskola nem használható tudást ad át, akkor jobb, ha valami másnak, pl. gyerekmegőrzőnek vagy valamilyen idomító helynek nevezzük ezeket az intézményeket. Amit viszont komolyan kell venni, az az, hogy minden iskolafejlesztés feltétele a megbízható adat.

A PISA-adatok mennyire engednek rálátást arra, hogyan működik a román közoktatáson belül az erdélyi magyar közoktatás?

Bizonyos adatokat találunk az erdélyi oktatásra vonatkozóan is, bár számolni kell azzal, hogy ez egy országos felmérés. Ha sokkal több magyar iskola venne részt az adatgyűjtésben, pontosabbak lennének az információk, de így is jelzésértékű, amit tudunk. Romániában azt látni, hogy akik anyanyelvi képzésben vesznek részt kisebbségiként, azok jobban teljesítenek, mint azok, akik nem anyanyelvi képzésben részesülnek. A magyar diákok a természettudományi területen jobban teljesítettek az országos átlagnál, a románokhoz képest. A másik két területen nincs szignifikáns eltérés.

Ez furcsa, arra számítanék, hogy a szövegértés területén van eltérés. A magyar irodalom- és nyelvoktatás ugyanis jelentősen eltér a románétól. A természettudományi tanrend viszont kisebbségieknek és többségieknek is ugyanaz.

Annyi látszik, hogy a szövegértés terén az ezredfordulón mintha jobban teljesítettek volna a magyar diákok, de 2012-ben és 2015-ben ugyanolyan szintet értek el, mint a románok. Pontszerűen valamennyire jobb a magyarok eredménye, de statisztikailag nem egyértelmű az eltérés.

Az ismert adatok alapján milyen módon fejleszthető általában a romániai közoktatás, és ezen belül a romániai magyar közoktatás?

Ha én kisebbségi politikus volnék, rég kilobbiztam volna, hogy a kisebbségi iskolák a PISA-felmérésen sokkal nagyobb arányban vegyenek részt (ez lehetséges, több országban is van kisebbségi vagy regionális alminta.) Ha tehát az országos mintán belül lenne egy kisebbségi alminta is, akkor biztos, hogy az eddiginél is sokkal többet tudnánk: a finnek és észtek például külön elemzik a svéd, illetve orosz kisebbségi iskolák teljesítményét. Érdemi vitákra lenne szükség a döntéshozókkal és a pedagógusokkal is. Nagyon alaposan vizsgálni kellene a PISA-adatok mellett a többi felmérés eredményeit, például a kisérettségi eredményeit is, mert azok teljes körű képet adnak. Részletesen követni kéne, milyen intézmények teljesítenek jól adott településtípuson belül. El kellene jutni a horizontális tanulási hálózatokig, az iskolák nyugodtan tanulhatnának egymástól is. Ezek a strukturális szempontok. Másrészt a valamelyest javuló romániai PISA-adatok mellett tudomásul kell venni, hogy mi az uniós országok listájának legvégén állunk. Nem csak kisebbségi szempontból fontos kérdés: miért ugrott meg mondjuk az észt oktatás minősége hat-kilenc év alatt? Mit tudnak a lengyelek? A „PISA-sokk” kifejezés Németországból indult, ugyanis amikor az ezredfordulón nyilvánosságot láttak a német adatok, akkor ott valóban oktatáspolitikai döbbenet lett, amelyet radikális és hatékony beavatkozás követett. Átalakításra szorul a módszertan, a pedagógiai tartalom. Vannak olyan jelentések, amelyek kész recepteket kínálnak – például az úgynevezett 2010-es McKinsey jelentés nagyon-nagyon konkrét javaslatot tartalmaz, csak élni kellene ezekkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://erport.blog.hu/api/trackback/id/tr3812151521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.