ER – Szerkesztőség

Félixfürdő 2. Szállók, fürdők, villák

2017. január 17. - szucslaszlo

Első haszonélvezői reumájukat kezelő sertések voltak, neve egy bizonyos személyhez kötődik, aki felfedezte, míg első két, korszerűnek mondható szállodája az őket elválasztó sártenger miatt kapta egy-egy kontinens nevét. PÉTER I. ZOLTÁN helytörténész sorozatának második részében az első szállóépítési lázról lesz szó.

 

A sorozat első része ITT olvasható.
felix2_1.PNG

A Bálint-forrás fölé épített bástyaszerű épület némileg átalakítva, de ma is látható

A 19. század utolsó évtizedében egyik szállodát a másik után építették Félixfürdőn a már meglévő Európa és Amerika szállodák mellett. Utóbbival egy időben, 1886-ban építtette fel Kukoly Bálint jószágkormányzó a két medencéből álló Amerika fürdőt. Zárt folyosó kötötte össze a hasonló nevű szállodával. Két medencéjét a Bálint-forrás vizéből táplálták. Ez utóbbi forrásra, valamint a mellette levő vízelosztó állomásra egy kis bástyaszerű épületet emeltek, amely átalakítva ma is látható.

felix2_3.jpg

Fürdővendégek a földszintes Békés-szálló előtt

De térjünk vissza a szállodaépítésekre. A szerényebb igények kielégítésére 1892-ben emelték a Békés szállodát, egy évvel később az Alföldet. Úgyszintén 1893-ban az igényesebb vendégek az emeletes Viktor szállodát is választhatták. Nevét Kaczniczkay Viktor prépostról kapta. Nagyvárad felőli végéhez keleti irányban, merőlegesen egy zárt folyosón keresztül az ugyanebben az évben emelt Ferenc fürdő csatlakozott. Nevében Benedek Ferenc prelátus emlékét örökítették meg. A Viktor Szálló másik végéhez, dél felé kapcsolódott – úgyszintén 1893-tól – az úgynevezett gyógy- és étterem. Kelet felé az étteremnek volt egy 384 négyzetméteres nyári étterme, abból nyílt a gyógyterem. Rövidesen az erdőre néző homlokzata elé is – a Viktor Szálló főhomlokzatának vonaláig – egy faoszlopos fedett teraszt emeltek. A hatvanas években mindkét teraszt beépítették – igen stílustalanul.

felix_2_5.PNGA gyógy- és étterem terasza egy színezett képeslapon

A szállodák mellett sorra épültek magánvillák is, így a Kukoly Bálint által 1892-ben épített Bálint-villa, amely 1896-tól a fürdő hivatalos postaépülete lett. Rég lebontották. Dr. Kazay Kálmán orvos 1897-ben a lakásául is szolgáló orvosvillát emelte, ez később a fürdő tulajdonába ment át. Szekeres Fr. Ödön kanonok, adminisztrátor 1899-ben az Erzsébet-lakot emelte.

A Bálint-forrás vizének magas hőfoka miatt nem volt alkalmas közvetlen használatra, ezért a Ferenc-fürdő közelében a forrás feltárásakor felépítették az első hűtőberendezést. Mivel teljesítménye nem volt megfelelő, 1903–1904-ben két újabbat létesítettek, ezúttal az erdőben. Innen a víz szabadesésben jutott a fogyasztókhoz. Mindkettő 1970-ig állt szolgálatban.

(Folytatjuk)

 felix2_2.PNG

A háttérben a Ferenc-fürdő épülete

A bejegyzés trackback címe:

https://erport.blog.hu/api/trackback/id/tr8212134079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása