Nagyváradon vendégszerepelt a sepsiszentgyörgyi M Studio A Jó, a Rossz és a K**va Anyád című előadása. TASNÁDY-SÁHY PÉTER értékelése.
A westernfilmekben ábrázolt pisztolyhősök nem igazán bonyolult emberek. Tulajdonképpen néhány zsánerrel letudható az életük: a mozgásképes férfiak mereven nézik egymást kisterpeszben, pisztolytáska felett izzadó tenyérrel, esetleg isznak, pókereznek, verekszenek, a nők pedig jellemzően jobb (vagy pont arra a) sorsra érdemesnek tartott kurtizánok, járják a kánkánt, viszályt keltenek a férfiak között, akiknél jellemzően eggyel vagy kettővel okosabbak. Kétdimenziós világ, nem csak a celluloid szalag okán.
Adódik a kérdés, miért nyúl valaki 2017-ben ehhez a világhoz Sepsiszentgyörgyön, de a válasz már a színlapról is megtudható: „A történet itt igen egyszerű. Egy kis közösségről szól, akik mindennapjaikat egymás közt élik meg és élik túl. Az unalom elűzésére egymást szórakoztatják. A mulatságnak és a párbajoknak itt hatalmas szerepe van.” Ugye tetszik sejteni, hol búvik a párhuzam.
Barabás Zsolt felvételei
Az M Studio előadásában, ha konkretizálni akarjuk, ezeket a mindennapokat sűrített időben látjuk, egy, már említett kisterpeszes párbaj végkifejlete előtti utolsó másodpercekbe szuszakolva, amikor a(z anti)hősök egymással szemben állva várják a Sors döntését.
A pisztoly többször is elsül, egy idő után már „kintről”, a hangszóróból jön a fegyverropogás, egyre komolyabb tempóban töredékes snittről töredékes snittre hajszolva a mikrovilág lakóit.
Mintha egy rajzfilmet néznénk gyorsítva, amiben az egyébként sem bonyolult párbeszédek halandzsává sűrűsödnek (bügyübügyü) egyedül csak az anyázás hallható többször is majdnem vagy teljesen artikuláltan.
Az utóbbira egyébként szerintem sem a címben, sem az előadásban nincs feltétlenül szükség, legalábbis ekkora hangsúllyal. Címként persze vonzza a figyelmet, a nézőtéren pedig garantálja a nevetést (a trágárság ezt mindig tudja), de többet vesz el a végeredményből, mint amit hozzáad, megvan az igen szórakoztató tükör enélkül is, így csak a hangsúly tolódik el, nem feltétlenül jó irányba.
Pedig a minőségi, ötletgazdag szórakoztatás mellett tanulság is van: ahol pisztollyal hadonásznak, ott előbb utóbb lesznek áldozatok is, úgyhogy párbaj helyett unaloműzés céljából jobb a mulatozásra szorítkozni. Már amennyiben a két tevékenység szétválasztható.