Unortodox megoldást kínálunk a hazai közvélemény lelki nyugalmát felzaklató amnesztia-javaslat okozta politikai ellentétek feloldására. SZŰCS LÁSZLÓ előterjesztése.

Két cellaajtó egy holland börtönben. Kereslet és kínálat

Tálcán kínálta az új román szocdem kormány a lehetőséget politikai, valamint igazság- és titkosszolgálati ellenfeleinek, hogy spontán tüntetéseket sugalljanak, vagy szervezzenek alig két héttel az új kabinet beiktatása után. (A magyar focidrukkerek rigmusával azonos „Ki nem ugrál…” kezdetű sorokat kiabáló fiatalok Bukarestben olyan remek hangulatot teremtettek, mintha a demonstráció mögött a Ferencvárosi Torna Club állna.) Persze, az vesse az első Kövesit a Victoria palotára, aki nem használna ki egy ilyen ziccert, s ha a tüntetés külsőségeiben nem utalt volna profi összehangoltságra, még el is hinném, csak úgy magától, hirtelen ötlettől vezérelve verődött össze pár száz fiatal itt, pár ezer ott, az ellen tiltakozva, hogy a szocdem végrehajtás közkegyelem gyakorlásával lásson hozzá az ország bajai orvoslásához.

Huszonhét évvel a marosvásárhelyi utcai öldöklések után, békésen, de érdektelenül élnek együtt románok és magyarok a Maros partján. Azt látni itt, milyen az, ha a hatalom kisajátítja a kultúrát, ha nem a praktikum felől közelítenek egymáshoz az itt élők, ha tagadják, vagy nem becsülik meg az idegenséget. A román és a magyar kultúra napja közötti héten műfordítók, szerkesztők írnak arról, mi van az etnikai frontvonalakon túl. KOSZTA GABRIELLA gondolatai a másik nyelvén való szólásról.

A román kultúra napján azért pont Jaques Derrida kötetcíme jutott eszembe, mert konkrétan a „másik egynyelvűségéről” szólnék most, és mert – ha nem is ilyen frappáns megfogalmazásban – bennem is gyakran felmerül a francia filozófus kérdése, hogy

„lehet-e szeretni, élvezni, kérni, megdögleni a fájdalomtól, vagy egyszerűen megdögleni egy másik nyelven, vagy anélkül, hogy valakinek is beszélnék róla, anélkül, hogy beszélnénk egyáltalán.”

Zavarban vagyok, ha a kultúra napja kerül szóba, és teljesen mindegy, hogy éppen milyen nemzetiségű kultúráé. Így vagyok a költészet napjával vagy a színházi világnappal is. Mert ilyenkor attól tartok, hogy csak erre a bizonyos napra korlátozódik, csak ezen az egyetlen napon érvényes, a többin akár meg is feledkezhetünk róla. Ahogy a karácsonyi pompa elmúltával a hétköznapokban gyakran a szeretetről is megfeledkezünk. Pedig azt szeretném, ha soha sem feledkeznénk meg róla.

Színfalak mögötti harc dúl a Román Hírszerző Szolgálat körül, a szociáldemokraták kormányra kerülése után úgy tűnik Klaus Iohannis a titkosszolgálatok frontján erősíti állásait. Félelem, vagy lojalitás a hírszerzés kötelékén belül, nehezen követhető washingtoni befolyás, luxusnyaralások, és politikai érdekharcok. SZŐCS LEVENTE foglalja össze azt, ami a hivatalos közleményekből illetve a magyar nyelvű tudósításokból kimaradt.

Florian Coldea háromcsillagos tábornok (egyenruhában). Másképpen értelmezett visszalépés   Fotó: republica.ro

„Lemondott a Román Hírszerző Szolgálat operatív vezetője.” Az idézett mondat ebben, vagy hasonló formában, több médiumban is megjelent. Holott a valóságban az történt, hogy Florian Coldeát menesztették.

Első haszonélvezői reumájukat kezelő sertések voltak, neve egy bizonyos személyhez kötődik, aki felfedezte, míg első két, korszerűnek mondható szállodája az őket elválasztó sártenger miatt kapta egy-egy kontinens nevét. PÉTER I. ZOLTÁN helytörténész sorozatának második részében az első szállóépítési lázról lesz szó.

A sorozat első része ITT olvasható.

A Bálint-forrás fölé épített bástyaszerű épület némileg átalakítva, de ma is látható

A 19. század utolsó évtizedében egyik szállodát a másik után építették Félixfürdőn a már meglévő Európa és Amerika szállodák mellett. Utóbbival egy időben, 1886-ban építtette fel Kukoly Bálint jószágkormányzó a két medencéből álló Amerika fürdőt. Zárt folyosó kötötte össze a hasonló nevű szállodával. Két medencéjét a Bálint-forrás vizéből táplálták. Ez utóbbi forrásra, valamint a mellette levő vízelosztó állomásra egy kis bástyaszerű épületet emeltek, amely átalakítva ma is látható.

Amennyire most összekuszálódtak a politika, az igazságszolgáltatás és a titkosszolgálatok szálai, Bukarest aligha számíthat arra, hogy az Európai Bizottság lezárja az ellenőrzési és együttműködési folyamatot. Az egymást követő botrányok aligha használnak az országnak, s félő, kevés hitelét is elveszti uniós berkekben. SIMON JUDIT írása.

Jellegzetes fotón az ex-PSD-képviselő Sebastian Ghiţă. Mikrofonerdőben a bíróság előtt

Készül az Európai Bizottság (EB) évi jelentése a romániai igazságszolgáltatásról. Jött is a főtitkárhelyettes, hogy körülnézzen, beszéljen a választások utáni törvényhozás régi-új vezetőivel, és persze a szaktárca első emberével. Florin Iordache, aki nagy tettekre szánta el magát, azzal az igénnyel kezdte, hogy a Bizottság zárja le az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus folyamatát. Más szóval, fejezzék be az ország igazságszolgáltatásának monitorizálását. Paraskevi Michou közölte: ebben az évben még biztosan figyelemmel kísérik, mi történik e téren az országban. Szeretnének megbizonyosodni arról, hogy a reformok visszafordíthatatlanok.

„A kultúra nem celofán alatt őrzött ostobaság.” DEMÉNY PÉTER jegyzete.

Isten nem szenvedett csorbát!

Többször felidéztem ezt a mondatot, egy sokáig Amerikában élő magyar lelkész mondatát – akkor mondta, amikor a magyar hívek elfogytak, és a templom négerekkel telt meg.

Ugyan a legtöbb szó a folyóirat-szerkesztés és a könyvkiadás műhelytitkairól esett, a váradi Törzsasztal idei első vendége, CSORDÁS GÁBOR legújabb versei felolvasásával igazolta, hogy remek költő, aki műfordítóként legalább fél tucat nyelvről tolmácsol magyarra régi és új írásokat. SZŰCS LÁSZLÓ tudósítása.

Csordás Gábor és Kőrössi P. József   Fotók: Tasnádi-Sáhy Péter

Szokatlan módon kezdődött múlt pénteken, január 13-án a Törzsasztal est a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltot ismét megtöltő érdeklődők előtt: Kőrössi P. József bemutatta az Élet és Irodalom hetilap friss számát, benne az Erdélyi Riport megszűntetése ellen indított petíció aláíróinak neveivel egy teljes oldalon. Nem véletlenül tette ott és akkor, a Riportban hosszú évek óta gyakorlat közölni a sorozat íróvendégeivel készült interjúkat. (Így lesz ez most is, a Csordás Gáborral készült beszélgetés hamarosan landol itt, az Erporton.)

Lapfogyatkozás ide, szüneteltetés oda, SZILÁGYI ALADÁR kora reggelenként továbbra is elsétál a redakcióba, s újabb kisebb sorozatában megosztja az olvasóval az útjába eső város- és kultúrtörténeti érdekességeket, ezúttal kis kitérővel a Lukács György utca felé.

 A napközben szinte mindig forgalmas, zajos Fő utca    Fotók: Szűcs László

A Sal Ferenc utcánál valamivel kurtább útvonalváltozat a redakcióba menet, a múlt századfordulón Lukács György nevét viselő (azelőtt Kőfaragó, azóta négyszer nevet változtatott) utca. Nem, nem a marxista filozófusról nevezték el. A mi Lukács Györgyünk az 1840-es években a Kossuth szerkesztette Pesti Hírlapba, mint jeles tollú publicista dolgozott huzamosan, és tudósított Várad-Olasziból. Majd 1861-ben Nagyvárad városa megválasztotta polgármesterévé, később országgyűlési képviselővé; 1865-ben Nagyvárad ismét őt küldte az országgyűlésbe. 1867-ben újból elvállalta a polgármesteri tisztséget, és azt 1875 október hónapjáig viselte, midőn Tisza Kálmán államtitkári teendőkkel bízta meg. Az ő utódja lett Sal Ferenc. Nos, ennek az utcának a szülötte, itt töltötte gyermek és ifjú korát a hét Holnapos költő egyike, Dutka Ákos. („Ady kérdezte sorsa éjjelén: / Lehet-e az ember, ember és magyar? / Feleltek ti bátor, szent fiúk / Lássuk: a Világ most vélünk mit akar? / Vagyunk egy szálig elszánt emberek, / Kiket tiporni tovább nem lehet, / Ha kell még én is veletek halok, / Ha engedtek Ti szent fiatalok.”)

E. FERENCZ JUDIT újságíró, a Román Televízió munkatársa írása.

Január 15. a román kultúra napja. Azt ugye mégsem írhatom, hogy január 15-én a Román Kultúra Napját ünnepeljük. Mert hát nem ünnepeljük (a marosvásárhelyi kétnyelvű felolvasómaraton az üdítő - nem kivétel, hanem sajnos ellenpélda). Mondjuk, én nem is nagyon szeretem az ilyen Napokat: soha nem tudom, mit is lehetne kezdeni velük. De azért ma azzal kezdtem, hogy elolvastam egy tanulmányt arról, hogy Mihai Eminescu tán mégsem január 15-én született. És ezzel le is tudtam volna a Napot, ha Parászka Boróka nem jelzi, hogy mégis, de tényleg, elvégre ott élek Bukarestben, mégis mit látok itt a román kultúra napján. Az ő kedvéért, de tényleg csak az ő kedvéért, még a tévét is bekapcsoltam. És megtudtam, hogy Eminescu Esthajnalcsillaga (más fordításban Esticsillag) bekerült a Rekordok Könyvébe. Ez betette az ajtót, nyeltem egy nagyot, és eldöntöttem, hogy nem a Román Kultúra Napjáról fogok írni. Hanem az összes többi napról (napomról), amelyet a román kultúrában is töltök.

Első haszonélvezői reumájukat kezelő sertések voltak, neve egy bizonyos személyhez kötődik, aki felfedezte, míg első két, korszerűnek mondható szállodája az őket elválasztó sártenger miatt kapta egy-egy kontinens nevét. PÉTER I. ZOLTÁN helytörténész fürdőhistóriája.

 A Kukoly Bálint adminisztrátor nevét viselő, 1885-ben fúrt Bálint-forrás

A mai Félixfürdő területe a váradi premontrei rend birtokában volt. Első adminisztrátora 1711–1721 között Helcher Félix volt. A hagyomány szerint a szentmártoni pusztán az erdőséget vizsgálva Helcher Félix észrevette, hogy a kondás az erdő aljában, a Luncs patak nádasában őrzi a gazdaság sertéseit. Megfeddte a kondást, amiért a decemberi télben nem ment a disznókkal az erdőbe. A kondás azt felelte, ez a hely jobb a sertéseknek, mert a nádas vize meleg. Helcher erre kitisztíttatta a forrást, és deszkából kis fürdőházat építtetett a forrás fölé, melyet később az adminisztrátorról Félixnek neveztek el.